A csapat

A SoundPicture csapata négy főből áll. 2003-ban dolgoztunk először együtt, egy nagyjátékfilmen úgy, hogy egymást szinte alig ismertük. A munkakapcsolat rövidesen barátsággá érett, és az is hamar egyértelművé vált, hogy nem csak emberileg, de szakmailag is kiegészítjük egymást. Így sorra következtek az újabb közös munkák. 2006 nyarán alapítottuk meg a SoundPicture Bt.-t - arra az elképzelésünkre alapozva, hogy hivatalosan, vállalkozásként is képesek leszünk helyt állni. Jól gondoltuk. Azóta volt részünk jóban is, rosszban is, de ami a legfontosabb számunkra, hogy az eddig eltelt években minden szakmai területen kipróbálhattuk magunkat, és ezáltal rengeteg tapasztalatra tettünk szert, mindig legyőzve az elénk kerülő kihívásokat. A jövőben sem lesz ez másként, hiszen azon kevés, és szerencsés ember közé tartozunk, akik azzal foglalkoznak, amit igazán szeretnek csinálni. A filmkészítéssel.



HAJDLER GÁBOR

videószerkesztő

Több mint 10 éve foglalkozom videószerkesztéssel, grafikai elképzelések megvalósításával. Megtanultam kifejezni magam, és mások elképzeléseit, ezeket vizualizálni, így adva egy egyedi élményt az ügyfeleink számára. Fontosnak tartom, hogy magaménak érezzem minden alkotásomat - így növelve a végtermék színvonalát. Életem céljává vált, hogy ebben a szakmában a legprecízebb módon, legújabb megoldásokkal, aktuális szoftver és hardver platformok alkalmazásával a maximumot hozzam ki a munkáimból, és magamból.

E-mail: gabor.hajdler [ k u k a c ] soundpicture.hu

Mobil: +3670/634-98-68


LAFKA DÁVID

filmrendező

Volt egyszer egy pocakos kiskölyök, aki alsóban a sok csúfolódás elől a filmek csodálatos világába menekült. Na, ez én voltam. Majd miközben felnőttem, a pocak eltűnt, a szerelem pedig megmaradt. Néhány színpadi rendezés után a megszokott úttól eltérően a létra tetejéről indultam el lefelé: amint egy kamera került a kezem ügyébe, azonnali hatállyal belekezdtem az első nagyjátékfilmem elkészítésébe, hogy azt később kisjátékfilmek, rövidfilmek, zenei videóklippek és image-filmek kövessék. Ám a kezdeti töretlen lelkesedés és hajlíthatatlan kitartás mellé mára megfelelő szakértelem is párosult, amivel egyenes út vezetett az elkerülhetetlen felé: hogy tudásomat mások szolgálatába (is) állítsam. Az alkotói hitvallásom az, hogy az igényes szórakoztatás közben a nézővel úgy közöljem az információt, hogy az észrevétlenül fészkeljen a tudatába; az ágyam felett pedig az alábbi mondat áll: „A végtelenbe, és tovább!”

E-mail: david.lafka [ k u k a c ] soundpicture.hu

Mobil: +3630/320-81-70


NAGY MÁRTON

zeneszerző, webszerkesztő, webdesigner

Amióta csak az eszemet tudom, a zenének élek. Hét éven át jártam zeneiskolai előképzésre, három évig tanultam zongorázni, fél évig dobolni, és autodidakta módon megtanultam gitározni. Az eközben szerzett tapasztalataim segítségével kialakítottam egy sajátos zenei látásmódot, amit 12 éves koromtól kezdve folyamatosan átültettem az elektronikus zeneszerzés rendkívüli és lehetőségekkel teli világába. Immár 11 éve, hogy elektronikus zeneszerzéssel foglalkozom, és számos munkában vehettem részt. Többek közt belekóstoltam a filmzene, popzene, kísérő és aláfestő zene, valamint az előadó művészet és a modern tánczene iparágaiba. Mottóm szerint nincs lehetetlen, csak magatehetetlen.

E-mail: marton.nagy [ k u k a c ] soundpicture.hu

Mobil: +3670/324-90-43


TAKÁCS ZSOLT

zeneszerző, marketing referens

Mindig is érdeklődtem a zeneszerzés iránt, de fiatalabb koromban nem volt sok lehetőségem belekóstolni. Amikor azonban már otthon is elérhetővé váltak azok a technikai feltételek, amik ehhez szükségesek, azonnal belevettem magam a zene rejtelmeibe. Tekergettem, csavargattam a gombokat, mígnem azon vettem észre magam, hogy egy nagyjátékfilm zeneszerzője vagyok. Onnantól nem volt visszaút, végleg beleszerettem a munkámba, és ez azóta is tart. A kezdetek óta eltelt 10 évben volt szerencsém rengeteg műfajban és stílusban kipróbálni, megmutatni magam, a filmek, reklámfilmek, bemutató zenék között éppúgy, mint az önálló zeneszámok világában.




Akikkel szívesen dolgozunk


DROBILITS FERENC

fotográfus

Kisgyermekkorom óta foglalkoztatnak a vizuális művészetek. Ekkor még inkább csak a festészet és a grafika kötötte le a figyelmemet. Olyanok munkáit tanulmányozva töltöttem a szabadidőm nagy részét, mint Boris Vallejo, Julie Bell, Brom, Todd Lockwood és még hosszan sorolhatnám... Majd, amikor először fényképezőgép került a kezembe, az szerelem volt első látásra. Azóta is akkor érzem jól magam, ha a fényképezés művészetének hódolhatok. A fotózás számomra egyben munka, hobbi és életcél!

E-mail: ferenc.drobilits [ k u k a c ] soundpicture.hu

Mobil: +3620/563-97-17


TOKODI GÁBOR

operatőr

Szikrázó napfény. A halványbarnás-szoft háttér elé begurul a tűzpiros Ferrari F40. Az arra kijelölt ponton az autó megáll, ablakán úgy fut végig a Nap, és úgy égeti be a képet, ahogy azt a forgatókönyv elvárta... Nem hallottam a rendezői "ennyikiáltást" az ordibátorból, sőt, lassan a padlószönyegen feszítő piros ferkó tetejéről is levettem az ujjam. 5 éves voltam, és akkor még fogalmam sem volt, hogy miért fetrengtem órákat a matchboxaim körül, a legdögösebb képeket keresve...
Születtem 1982-ben, de igazán 2004-ben. Azóta cimboráim a kamerák, és sokat is lógunk együtt, hogy alapot adjunk TV-műsoroknak, reklámoknak és filmeknek!

E-mail: gabor.tokodi [ k u k a c ] soundpicture.hu

Mobil: +3620/567-67-51



HAMAROSAN ELÉRHETŐ

ÚJ - INGYENES tanulmányunk!


"3+1 hiba, amit mindenki elkövet, amikor forgatni kezd a cégéről!" címmel!